Cukkinis fasírozott
Kezdő hisztaminosként ez volt az egyik Jolly Joker ételem, mert könnyen fagyasztható, adagonként ki tudtam venni a mélyhűtőből és közvetlenül fogyasztás előtt, felengedés nélkül dobtam is a serpenyőbe.
– zöldségkeverék, amit bírsz (fagyasztott is lehet)
– gomba (csak friss csiperke kezdőknek)
– fehérhagyma
– fokhagyma (fokhagymapor jobban tolerálható)
– 1 teáskanál nyers méz
– 1 evőkanál almaecet (lehet verjus is kezdőknek)
– só, őrölt koriander, kurkuma, gyömbér (opcionális)
– 3 evőkanál kókusz amino szósz (csak haladóknak, mert ez is fermentált)
1.) A rizstésztát megfőzöm, de megpróbálom nem túlfőzni különben az egész leragad a végén, amikor meg kell pirítani. Szóval al dente legyen a rizstészta!
2.) A zöldségeket wokban egy evőkanál almaecettel zsíron megpirítom.
3.) Sóval, őrölt koriander maggal, kurkumával és egy teáskanál nyers mézzel ízesítem.
4.) Ha lecsöpögtettem a remélhetően al dente rizstésztámat, akkor egy evőkanál vajon összepirítom a tésztát a zöldségekkel.
5.) Ízlés szerint sózd meg és ha pikánsabbra vágysz adhatsz hozzá fokhagymanyomóval préselt gyömbért.
Kezdő hisztaminosként ez volt az egyik Jolly Joker ételem, mert könnyen fagyasztható, adagonként ki tudtam venni a mélyhűtőből és közvetlenül fogyasztás előtt, felengedés nélkül dobtam is a serpenyőbe.
A házi majonézt elkésztheted mustár nélkül is az első pár hétben, de az biztos, hogy ez a kiskanál mustár az íz szempontjából sokat számít!
Frissítő, savanykás almaleves forró nyári napokra. Jól kihűtve fogyasztandó!
Kezdő hisztaminosként ez volt az egyik Jolly Joker ételem, mert könnyen fagyasztható, adagonként ki tudtam venni a mélyhűtőből és közvetlenül fogyasztás előtt, felengedés nélkül dobtam is a serpenyőbe.
A gulyáslevest sokszor éri a vád miszerint hisztaminérzékeny nem eheti. Ez teljesen hamis, csak kisebb változtatásokra van szükség, de a végeredmény ugyanolyan ízvilág lesz, mint az eredeti.
Rengetegszer készítettem már és annyira el tudom találni a fűszerezését, hogy még idegenek sem veszik észre, hogy ez nem paradicsomszószos bolognai.
Glutènmentes, hisztaminszegény, laktózmentes, rèpatorta villámgyorsan!
Ünnepi alkalmakra kiváló, sütés nélküli torta. Előkészítés után fogyasztásig a hűtőben tárolhatod és foglalatoskodhatsz a többi étel előkészítésével. Az már csak hab a tortán, hogy senkinek nem fog feltűnni, hogy ez egy hisztamin diétába beilleszthető édesség!
Egyszerű, gyors, vegán, gluténmentes és hisztaminszegény alternatívája a sokak által kedvelt liszttel és tojással készülő gofrinak.