Darálthúsos tészta
Ez egy jó alaprecept a kezdeti időkre, később pedig adhatsz hozzá tejszínt, fokhagymát. A ragu fagyasztható is, így bármikor össze tudsz dobni egy gyors ebédet/vacsorát a rohanós hétköznapokon.
Ha nem bírod a zöld palackos ecetet, próbálhatod almaecettel is. Ha az sem megy a webshopban kapható egy úgynevezett verjus (ejtsd: verzsü). Ez nem ecet, hanem éretlen, zöldszőlő leve, ami annyira savanyú, mint. citrom. Jóval enyhébb, mint az ecet emiatt nagyobb mennyiség kellhet belőle.
Egyes források szerint a szárított fokhagyma jobban tolerálható, mint a friss. Nálam a friss sem okoz gondot, de a diéta kezdetén én is csak granulátumot használtam.
– 1 kígyóuborka
– só
– fokhagyma granulátum (középhaladó)
– 4 evőkanál ecet (sima zöldpalackos)
– 6 evőkanál cukor (vagy ennek megfelelő egyéb édesítő: glicin, negyedannyi, méz)
– 4dl víz
1.) Az uborkát lereszelem és egy teáskanál sóval besózóm és összeforgatom.
2.) Amíg levet ereszt elkészítem a salátalevet hozzá.
3.) 4 dl vízhez adok 4 evőkanál ecetet, egy teáskanál sót, ízlés szerint fokhagymát és 2 evőkanál negyedannyi édesítőt.
4.) Az uborkát alaposan kinyomkodod és ráöntöm az elkészített levet.
5.) Pár órát a hűtőben állni hagyom, hogy összeérjenek az ízek.
Ez egy jó alaprecept a kezdeti időkre, később pedig adhatsz hozzá tejszínt, fokhagymát. A ragu fagyasztható is, így bármikor össze tudsz dobni egy gyors ebédet/vacsorát a rohanós hétköznapokon.
KÖZÉPHALADÓ – A vadhúsok a táblázatban 1-es kóddal vannak jelölve, viszont ha frissen hozzájuttok nagyon alacsony a hisztamintartalmuk. Ráadásul nagyobb az esély a vadak esetén, hogy megfelelő körülmények között nevelkedik az állat.
Bármilyen rakottas tetejére rásüthető, nagyon jól utánozza a tejfölös ízt! A recept alapja kesudió (1-es), emiatt középhaladóknak javasolnám.
Könnyű, nagyon gyorsan elkészülő étel és az édeskömény nagyon jól tolerálható zöldségféle. Ajánlom kipróbálásra, lehet ez lesz az új kedvenc főételed.
KEZDŐ – A receptet nem muszáj tökkel készíteni, ugyanígy cukkinit is tölthetsz meg a raguval. Évszaknak megfelelően télen inkább tökkel, míg nyáron cukkinivel a legkönnyebb elkészíteni.
Sokoldalúan használható, nyújtható tortilla/wrap recept. Gluténmentes és tojásmentes is, kezdő hisztamin diétában is alkalmazható.
Ünnepi alkalmakra kiváló, sütés nélküli torta. Előkészítés után fogyasztásig a hűtőben tárolhatod és foglalatoskodhatsz a többi étel előkészítésével. Az már csak hab a tortán, hogy senkinek nem fog feltűnni, hogy ez egy hisztamin diétába beilleszthető édesség!
Ezt a tortalapot bármilyen vegán sütemény alapjának felhasználhatod. Készíthető vele muffin formában sütemény, vagy tortalapban kisebb méretű torta is.
A gesztenyepüré már-már hungarikumnak számít és nekünk sem kell lemondanunk róla. Ha szereted ezt a villámgyors desszertet kísérletezhetsz, hogy milyen gesztenyét használj hozz, hogy biztosan messziről elkerüljenek a tünetek!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.